Trumpnak elege lett Putyinból – véget ért a háttéralkuk korszaka?

2025. június 16. 21:03

Az amerikai elnök nem egyértelmű üzeneteket közvetít Moszkva felé.

2025. június 16. 21:03
null

Oroszország hétfőn bejelentette, hogy az Egyesült Államok törölte a kétoldalú megbeszélések következő fordulóját, amely a diplomáciai kapcsolatok rendezését célozta – közölte a Reuters hírügynökség az orosz külügyminisztérium tájékoztatása alapján.

Marija Zaharova, a tárca szóvivője megerősítette az információt, azonban nem tért ki arra, hogy Washington milyen indokkal függesztette fel az egyeztetéseket. Hangsúlyozta, Moszkva bízik abban, hogy a szünet csak átmeneti lesz.

A tárgyalások lemondása újabb akadályt jelenthet a két ország közötti kapcsolatok enyhítésében, amelyben az utóbbi időszakban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump amerikai elnök közvetlen párbeszéde révén némi előrelépés történt. A jelenlegi fejlemények ugyanakkor ismét megtorpedózhatják a közeledési folyamatot.

Donald Trump amerikai elnök ezzel egy időben egy kanadai rendezvényen úgy nyilatkozott: hibának tartja, hogy 2014-ben kizárták Oroszországot a G8-as csoportból. Szerinte ezért Barack Obama akkori elnök és Justin Trudeau kanadai kormányfő a felelős, akik – megfogalmazása szerint – nem kívánták Moszkva részvételét a vezető ipari hatalmak fórumán. Trump úgy vélte, ha Oroszország a tagja maradt volna a csoportnak, ma nem lenne háború Ukrajnában.

Moszkva a múlt héten jelezte, hogy az Ukrajnáról szóló kétoldalú egyeztetések újabb fordulójának helyszíne a korábbi isztambuli találkozók után Moszkva lehet. Az orosz külügyi álláspont szerint ugyanakkor a kapcsolatok normalizálásának útjában továbbra is jelentős akadályok állnak, így gyors áttörésre nem számítanak.

Nyitókép:SAUL LOEB / AFP

***

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anime Pont
2025. június 17. 01:35
Nekem meg elegem lett Donald Trumpból !
figyelő4322
2025. június 16. 23:21
__iX 2025. június 16. 21:14 "Ha a hegemóniáról van szó, nincs különbség az amcsi patrióta és az amcsi globalista között." Azért persze van némi különbség. Trump America First doktrinája nem örökös, permanens háborúk folytatásán alapul. Tehát ő nem az amcsi és ajrópai libernyákoknak Lev Trockijtól adaptált 'Permanent War' nevű elméletével akarja az USA-t működtetni. Ő inkább békés úton, kereskedelemmel és az az USA újra- iparosításával akarja Ameróka dominanciáját fenntartani és megerősíteni! Persze a 'soft power' módját is beveti ha kell... Tehát nem is hiszem , hogy kérdeznem kell: melyik a jobb, elfogadhatóbb módszer? A demens, mélyállam bábja Bidé, vagy A Donald elnöké? Azt hiszem, hogy a normális emberek nagyon is tudják a választ! Magyarország kormánya és a normális polgárok meg különösen inkább a békés versenyt támogatják, ez 💯-%-ra biztos!
ToIeranciaterror
2025. június 16. 23:04
Alig várom, hogy kipusztuljon ez az örökké háborúkat szító, hazug nyugat... Azért nem volt az elmúlt 100 évben béke, mert akiknek hatalma volt azok háborút akartak, nem békét.
BBrutus
2025. június 16. 22:10
Amerika már nem a világ közepe. Irán nem tárgyal vele, Putyin meg csak a a saját feltételei szerint. Ukrajna csak csatatér, az EU-t meg idióták vezetik. Most már Kínára figyel mindenki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!